Horgászat, Halászat
A kategória témája:
Horgászattal, halászattal foglalkozó honlapok, horgász egyesületek, halászati szaklapok, ismertetők, leírásokPartnerek
PR: 2
kezeskedhetünk azért, hogy csak olyan emberek foglalkoznak a pontyozó csalik készítésével, akiket egy dolog biztosan összeköt: minden élő iránti, s legfőképp a ponytok iránti szeretet. És ez a legfontosabb szempont és garancia a legmagasabb minőség megőrzésére. Úgy gondoljuk, hogy sok közös vonásunk van Önnel, és főleg a pontyokkal. Azáltal, hogy igyeszünk termékeinkkel hozzájárulni az Ön horgászszerencséjéhez, és hogy a pontyoknak ellenálhatatlan ínyencségeket kínálunk, a jól végzett munka elégedettsége tölt el minket. Olyan termékek széles választékát kínáljuk Önnek, amelyeknek szíve és lelke van. S mindezt azzal a céllal, hogy a legigényesebb vásárlóink is elégedettek legyenek. A termékek gyártása során a legmagasabb minőséghez ragaszkodunk, elsősorban az ízek terén. Mint ahogy azt biztosan tudja, a ponty jónéhány receptorral rendelkezik, amelyek segítségével azonosítja az adott élelmet, ezt követően eldönti, hogy azt elfogadja-e vagy sem. Ezért a sikeres pontyhorgászat érdekében szükséges tudni, hogy az íz legalább olyan fontos, mint az illat és a tápanyagtartalom. Ahhoz, hogy a ponty tudja, milyen az íze az élelemnek, nem kell felvennie azt. A mi bojlikeverékeink 36 összetevőből állnak, amelyek az ízek, illatok és a tápérték különleges harmóniáját adják. Az összetevők kiválasztása során különös figyelmet szentelünk azok minőségére és egyediségére, amelyek Önnek mint vásárlónknak biztosítja a csali hatékonyságát. Éppen ezért kínálhatunk Önnek olyan kiváló termékeket megfizethető árakért, amelyeknek segítségével bármilyen vízben sikeresen horgászhat pontyokra (feltéve ha abban a vízben tényleg van ponty). | |
PR: 0
Szeretnél választ kapni arra, hogy mi miatt nem sikerült még kifognod álmaid kapitális halát? Célunk, hogy honlapunk által minden információt megkapj ahhoz, hogy még sikeresebb horgász váljon belőled! Mivel az információ érték, ezért honlapunkon tapasztalatokat cserélhetsz a fórumon és talán ennek köszönheted, majd a rekord fogásodat. Vagy barátságok szövődhetnek ami által talán egy másik ország horgászvizeit is kipróbálhatod. | |
PR: 3
Állandó, intenzív telepítés várja az odalátogatókat! Családja számára is megtalálja a megfelelő kikapcsolódás lehetőségeit! Fogjon hatalmas amurokat, pontyokat, süllőket, valamint időszakos jelleggel afrikai harcsát! Higyje el nem fogja megbánni! Köszönöm szépen figyelmét! Szombathely mellett várja vendégeit Vas Megye legújabb magánkezelésű horgásztava. A két tóból álló horgászcentrum kavicsbányászat eredménye, melyet 40 évvel ezelőtt kezdtek. A nagyobbik tó területe 2,5 ha, átlagmélysége 1,5 méter. A kisebbik tó fél hektáros, mélysége helyenként eléri a 3 métert is. A tavak partszélét nádas sás borítja, partján természetes környezet várja a vendégeket. A horgászok számos módszer közül választhatnak, horgászhatnak finomszerelékkel, dönthetnek a nyíltvízi fenekezés vagy akár a nádi pontyozás mellett is. | |
PR: 4
Üdvözlünk a horgaszat.hu oldalán !
Az oldal segítségével - eladó és vásárló könnyen egymásra találhat. Itt a lehetőség, add el, cseréld el vagy gyarpítsd tovább gyüjteményed. A regisztrálás után hirdetést adhatsz fel, üzenetet küldhetsz, társalgást indíthatsz a blogokban, hozzászolhatsz a fórum témákhoz, cikket és fotókat tölthetsz fel. A regisztráció csak egy perc - csatlakozz! | |
PR: 3
Horgászkalandok a horgászat szerelmeseinek! Horgásztavak bemutatása, horgásztó-sorsoló, szolunáris naptár. Szerelékek készítése, horogkötés. Fenekezés, fogási napló, chat és időjárás! A honlapot azzal a nemes céllal hoztam létre, hogy személyes tapasztalataimat megosszam barátaimmal, horgásztársaimmal. | |
PR: 3
Magyar horgásztavak, horgászvizek, horgászhelyek ismertetése, bemutatása, megyékre bontva. Országos, ingyenes portálunk célja, a Magyarországon található horgásztavak rendszerezése. A készülő oldal azokat a horgászni vágyókat segíti majd, akik nem tudják, egy-egy helyre hogyan tudnak eljutni, hogy ott milyen halakat foghatnak, s hogy a horgászat mellett van-e lehetőség másféle kikapcsolódásra is. | |